Élesítés dátuma: 2021. 03. 30.
Az AVON Büszkeségei
Az AVON Angyala 2020. program
Az AVON évek óta nagy büszkeséggel és hálával figyeli Tanácsadói és Koordinátori közösségének alázatos és példamutató munkásságát, melynek elismeréseképp 2020-ban első alkalommal hirdette meg az AVON Angyala programot. A program keretein belül arra kérte Tanácsadóit és Koordinátorait, hogy nevezzék a díjra azon társaikat, akik önzetlenül segítettek, civil kezdeményezések mellé álltak vagy társadalmilag fontos ügyeket támogattak, így formálva jobbá a világot és mutatva példát mindenki számára.
Az AVON Angyala programra beérkezett jelölések mindegyike példaértékű önzetlenségről és odaadásról tanúskodott, alaposan feladva ezzel a leckét a zsűrinek. A díj jelöltjei mindannyian energiát és időt nem sajnálva küzdenek mások segítéséért, így mindannyian hatalmas tiszteletet érdemelnek. Az AVON ezúttal három jelöltet választott ki, akik önzetlen, segítő tevékenységükre az AVON Angyala díjjal köszönjük meg, történetüket bemutatjuk és felkérjük őket, hogy a 2021. évben megvalósuló adományainkat ők adják át.
Az AVON Angyala 2020 díj jelöltjei és nyertesei:
A vállalat AVON Angyala díjjal ismerte el Lenner-Kertész Zsuzsanna Tanácsadónő, a Magyar Hospice Alapítvány önkéntesének önzetlen munkáját. Zsuzsanna immáron 12 éve, minden kedden munka után fáradságot nem ismerve igyekszik második „munkahelyére”, ahol az ápolók és nővérek munkáját segítve tesz azért, hogy a beteg emberek életét szebbé és könnyebbé varázsolja. Ezeken a délutánokon amiben tud, segít a nővéreknek, ül a betegek mellett, fogja a betegek kezét, beszélget vagy csak hallgat, hogy másoknak könnyebb legyen. Ezen kívül egy beteg kislányt aki sajnos az édesanyját elvesztette is évek óta segít.
AVON Angyala díjat kapott a 062-es Körzet képviseletében Tóth Lajosné Zsóka, aki az AVON mellrák elleni küzdelmének elhivatott támogatója. 2019-es kezdeményezésének köszönhetően a vállalat csaknem 7 millió forinttal támogatta a szentesi Mammográfiás Központot, amely adomány kiegészítéseképp a zóna Tanácsadói és Koordinátorai azóta is folyamatos termékadományokkal támogatják a mammográfiás szűrések népszerűségének növelését. A Szűrőközpont vezetőjének elmondása alapján, az AVON ajándék termékek hatására jelentősen megugrott a szűrésre járó nők száma.
Végül, de nem utolsó sorban AVON Angyala elismerésben részesült a 053-as körzet Koordinátori Csapata, akik hatalmas összetartásukkal és önzetlenségükkel nyerték el eme kitüntetést. Zóna menedzserük, Nemesné Györki Szilvi kérésére összefogtak, és egy emberként segítették a Debreceni Mentőalapítványt összesen körülbelül 150-200 kg termékadománnyal, szappannal, kézmosóval és tusfürdővel, így biztosítva a kézmosási lehetőséget a járványhelyzet kirobbanása óta a Mentősök számára.
Habár az AVON idén három jelöltet jutalmazott AVON Angyala elismeréssel, minden pályázat megdobogtatta a zsűri szívét. Nem volt ez máshogy Kozma Istvánné Ágica történetével sem, aki a „Nem Luxus Táska” kezdeményezés népszerűsítésével tett tanúbizonyságot hatalmas szívéről. A Debrecen legforgalmasabb patikájában dolgozó hölgy buzdítására tavaly jónéhány táskát tudtak megtölteni tisztálkodó szerekkel rászoruló nők számára, és már gyűjtik a 2021. évi újabb adományt.
A jelöltek között volt Börcsök Mariann, aki a családját ért szörnyű megpróbáltatások ellenére képes volt talpra állni. Annak idején hatalmas támogatást és sok segítséget kapott 073-as zónájától, amelyből képes volt erőt meríteni és ezt a támogatást sokszorosan adja vissza hasonló helyzetbe került emberek számára. Mariann stroke-ot elszenvedett, beteg gyermekek szüleinek nyújt segítséget és hitet a gyógyuláshoz. Férjével Safe Lazer és természetgyógyászat révén, képesítésük által rákos betegeken segítenek, mindezeken felül egy óvoda személyzetének, ingyenesen lágy csontkovácsolást biztosítanak és AVON Tanácsadó társaik gyógyulását is segítik, támogatják felépülésüket.
Példaértékű Böszörményi Csilla története is, aki elkötelezetten támogatja és segíti mind a kapcsolati erőszak áldozatait, mind a méhnyakrák elleni küzdelmet. Csilla saját tapasztalata alapján segít bántalmazott hölgyeken, reményt ad és biztatja őket a továbblépésre. Mindemellett rák túlélőként, a Mályvavirág alapítvány elkötelezett tagjaként edukálja nők és férfiak sokaságát a méhnyakrákról és a HPV oltás előnyeiről és hátrányairól.
Az AVON Angyala program jelöltje volt dr. Gerlánné Ludman Tünde is, aki a rászorulók megsegítésére végzett odaadó munkájával vívta ki körzetének elismerését. A zónájában tevékenykedő, nehéz anyagi helyzetbe került Koordinátorai részére szervezett adománygyűjtést, amelynek köszönhetően tartós élelmiszerekkel és pénzbeli adománnyal is hozzájárulhatott munkatársai megsegítéséhez és újbóli talpra állásuk megkönnyítéséhez.
Óriási büszkeség az AVON számára, hogy Tanácsadói Közösségét ilyen odaadó és segítőkész emberek alkotják, akik önzetlen dolgokat visznek véghez a rászorulók megsegítésének érdekében. Az AVON ezúton is szeretné hálásan megköszönni, hogy így gondoskodtok a körülöttetek élőkről, hogy a világ mindenki számára jobb hely lehessen!